2024. május 15-én Pünkösdi koncertet tartottunk a Piarista Vértanúk Templomában.
Meghitt hangulatot teremtettünk zongorával, gordonkával és Keserű György testvérrel.
Szinte kézzel tapintható volt a csend, a figyelem, mely körülvett minket.
Boldogok vagyunk, hogy nem csak az új növendékek és szüleik vettek részt hangversenyünkön, így nem csak ők kapták meg ajándéknak szánt koncertünket, hanem kedves, jó
kollégáink is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.
Még nagyobb öröm, hogy a szépen felépített műsor, melyben tényleg a legkisebb csellista Damián Márk is emelte a pünkösd fényét, de a nagy lányok éneke is tanáraikkal, csillogó tisztasággal zengett, gitár kamaraegyüttesek is muzsikáltak, zongoristák táncokkal szereztek örömöt, magyar verbunkos klarinéton csendült fel, eljuttatott mindez bennünket a célhoz, hogy végül mindenki közreműködött Beethoven: Örömódájában, IX. szimfóniájából. Csodálatosan összefogva a szolfézs csoportok, a kollégák és a közönség Éderné Erki Kornélia vezényletével.
Hála és köszönet mindenkinek a felkészítésért, az előkészületért, a szervezésért, az agapéért, bármilyen segítségért és dicsőség Istennek, hogy mindez létre jöhetett!
Képgaléria: https://drive.google.com/drive/u/2/folders/18wPdl8rqS_SSsegR1SUVRSoNkctoTAHK