Vajdaságban a középiskolás korosztály részére a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén való részvétel nagy jelentőséggel bír: találkozó hely, egymás biztatásának helyszíne és fontos szakmai megmérettetés egyben.
A különböző műfajokban szereplő fiatalok közül a népzenészek, néptáncosok a KNV, Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén versenyeznek, ahol a zsűrinek és egymásnak be tudják mutatni az az évi legjobb produkcióikat.
Növendékeink közül Ivánovics Viktor énekszólóban és támbura szólóval lépett színpadra, Tillinkó Luca pedig, nyolcadikosként vezette prímásként zenekarát, a Kamrás együttest.
32. KNV Díjazottak
Énekszóló és kettős: 1. Ivánovics Viktor, Újvidék
Hangszerszóló és kettős: 2. Ivánovics Viktor, Újvidék
Kisegyüttes: 1. Kamrás zenekar, Bartók Béla MME, Horgos (Tillinkó Luca zenekara)
Tanáraik nem tudták őket elkísérni a versenyre, egyéb versenyekre készítve a többi növendéket. Ennek dacára, kimagasló teljesítményt nyújtottak.
Viktor énekét meghallgathatjátok itt https://fb.watch/cPDdvnuhcb/
Luca muzsikáját itt hallhatjátok https://fb.watch/cPDrfFRaPE/
Fotók: Tillinkó Tímea, Ivánovics Zsolt
A 37. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn növendékeink közül Tillinkó Luca horgosi származása révén „hazai pályán” vetélkedett. Ezen kívül Bartók Miklós Dániel tavaly online formában, idén pedig, élő verseny keretében nyújtott kimagasló élményt a nézőknek.
Az eredmények magukért beszélnek:
- Tillinkó Luca – ének szóló – KIEMELT ARANY és KÜLÖNDÍJ (Tanár: Fábri-Ivánovics Tünde)
- Tillinkó Luca – hegedű szóló – KIEMELT ARANY (Tanár: Csonka Ferenc)
- Bartók Miklós Dáneil – ének szóló – KIEMELT ARANY és KÜLÖNDÍJ (Tanár: Fábri-Ivánovics Tünde)
Tanáraink, Fábri-Ivánovics Tünde és Fábri Géza rendszeresen zsűriznek a versenyen. Az idei évben is, természetesen, szeretettel és nagy örömmel vállalták a felkérést.
A mintegy 600 kis népzenész és énekes meghallgatásának élménye lehengerlő volt!
Lucát felkérték, hogy a díjkiosztón is énekeljen, mivel az idén 8. osztályos: búcsúzóul széki dallamokat hallgathattuk tőle, ünnepelve az 50. éves táncházmozgalmat. Köszönjük!
A rendezvényt a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és az Újvidéki Rádió hívta életre.
A Pannon RTV készített riportot a helyszínen.
https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/mintegy-600-vettek-reszt-szolj-sip...
Kedves Diákok! Kedves Szülők!
Több éves kihagyás után a jövő tanévtől Alapfokú Művészeti Iskolánkban újraindul a színjátszás tanszak Köblös - Rupáner Ágnes tanárnő vezetésével.
"Színjátszás mindenkinek! Csoportos drámafoglalkozás kicsiknek és nagyoknak.
Beszédtechnika fejlesztése, az egyéni színpadi megnyilvánulás segítése, színdarab létrehozása.
Ha érdekel a szereplés, szívesen kipróbálnád magad, esetleg félsz az improvizációtól, de szívesen
fejlődnél benne, itt a helyed!"
Köblös-Rupáner Ágnes – okleveles magyartanár, színész
Kérem tekintsék meg a tanárnő bemutatkozóját.
Jelentkezzetek bátran!
DAPG - Alapfokú Művészeti Iskola
Szerda délután iskolánk dísztermébe egy újfajta eseményre hívtuk az érdeklődő növendékeket. Az első alkalommal megrendezett program célja a gimnázium tanulóinak és az AMI növendékeknek egy új, szabad alkotási folyamat elindítása volt osztályzás nélkül, tanórán kívül. Az első percekben a bemelegítő játék összehozta a jelenlévőket. A zene, az irodalom és a képzőművészet egymásra hatása, kreatív társítása volt a cél. Kis csoportokban történtek a feladatmegoldások, sok ötlet, együtt gondolkodás, megbeszélés, nevetés közben. Színek, formák megrajzolása elhangzó zenékre. Különböző korokból származó zenéhez ruhaviselet illesztése, odaillő bútorokkal. Festmény és zenemű párosítása. A záró 30 percben a táncház feltette a koronát a rendezvényre. Finom tea kortyolgatása és sós, édes rágicsák fogyasztása után jó érzésekkel távoztak a résztvevők. „Jövőre, Veled, ugyanitt” lehet a program szlogenje.
Kedves Pedagógusaink, Diákjaink, Öregdiákjaink, kedves Családok!
2022. június 25-én rendezzük meg az I. Piarista Könnyűzenei Fesztivált. Az eseményre a teljes tartományból hívjuk-várjuk a piarista közösség tagjait, a pedagógusokat, diákjainkat, öregdiákjainkat, az érdeklődő családokat és vendégeiket.
Az eseménnyel közösségi életünk örömét is keressük, felszabadult hangulatot megidézve, összetartozásunk szolgálatára.
Helyszín: 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14.
A fesztivál ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztráció fellépők részére:
https://forms.gle/sZHjj4XqkT6bqxkUA
Regisztráció résztvevőknek:
https://forms.gle/h4DGvBP1rCEHzikV7
"A tükröt használod, hogy lásd az arcodat. Használd a műalkotásokat, hogy lásd a lelkedet."
/Bernard Shaw/
Kedves Szülők! Kedves Diákok!
A Dugonics András Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolája Nyílt napot tart május 11-én szerdán. A Nyílt nappal célunk az iskolánkban található művészeti tantárgyak iránti tanulás felkeltése. Ízelítőt adunk művészeti palettánkból a zene, képző és táncművészeti tanszakos növendékeink és tanáriak közös műsorszámaiból.
Utazz velünk az alkotás és a zene harmóniájába, ahol tündöklő rend van, ami Téged is vár.
Kérem tekintsék meg az Alapfokú Művészeti Iskola honlapját.
https://ami.szepi.hu/esemenyek
DAPG – Alapfokú Művészeti Iskola
Népzenész növendékeink 2022. április 8-án, újabb megmérettetésre indultak - a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba, egy csodaszép helyszínre.
Igen, ez volt az a verseny, amelyen a covid vírus első kitörése előtt jártunk, 2020. március 6-án. Sokáig meg volt még a vonatjegyünk… különös emlék lett! Nagy örömünkre, újra Tóth Dorottya, öregdiák művészeti iskolás növendékünk várt bennünket, mint főszervező, aki azóta Kaczor Dorottya lett, férjezett nevén.
A növendékeink elragadó előadásai elvarázsolták a hallgatóságot. Nagy megerősítést jelentett a diákoknak a zsűritagok értékelése – különösen Petrás Mária Kossuth díjas népdalénekes előadóművész, keramikus gratulációja, aki moldvai csángó magyar származású. Számára óriási élmény volt hallgatni a szegediek előadását, amely közben „otthon érezhette magát”.
A versenyen kiosztott tíz KIEMELT ARANY-ból, négy a miénk lett, így egy kisbusznyi ARANY minősítéssel a puttonyunkban robogtunk haza Szegedre.
A Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata által meghirdetett művészeti fesztiválon, iskolánkból több diák is jelentkezett. Március 30-án rendezték meg a zenei fesztivált, ezen az alkalmon népzenész és klasszikus zenés növendékünk is szerepelt.
Az országos Rajeczky verseny a katolikus iskolák növendékei között zajlik több korcsopotban. Az eddigi versenyekhez hasonlóan, népzenéből ismét több iskola is benevezett országunk különböző megyéiből. A verseny 2022. 03. 31-én zajlott a Budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.
Jó felkészülés után, kiváló eredményt értek el résztvevő népzenei tanszakaink.
Bartók Béla születésnapja alkalmából „Csak Tiszta Forrásból” címmel Tehetségnapi koncert került megrendezésre a szegedi a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében. A koncerten a művészeti iskola népzenei és klasszikus zene tanszakainak növendék műsora volt hallható. A rendezvény színvonalában méltó volt felvállalt címéhez, valóban olyan produkciók hangzottak el, amelyeket tehetséges tanulók mutattak be, akik egyébként más rendezvényeken és versenyeken is megállják helyüket.
A produkciók közül monumentalitásával kiemelkedett a Kalazanci zsolozsma- részlet, amelyet a Népzenei Kamaraműhely és a gimnázium kórusa adott elő.
Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy márciusban Tavaszi Gitártalálkozót rendezünk. A pandémia miatt 2019-ben tudtunk személyes jelenléttel találkozót szervezni, tavaly online szerveztük a programot. Idén a XIII. Tavaszi Gitártalálkozót március 19-én szombaton rendeztük meg. A szombati nap a húrok pengetésével telt az intézményben.
A találkozót Szalkai Sándor, a művészeti iskola gitártanára nyitotta meg. A találkozóra az ország számos pontjáról érkeztek gitárosok, így például Fótról, Gödöllőről, Csongrádról, Budapestről, Makóról, Örkényből, Szentesről és Szegedről is, sőt az országhatáron túlról, Törökkanizsáról is voltak fellépők.
„Ha egy mély hangot leírok, aztán egy magasabbat, az már emelkedés, ha egy magas hangot megütök, aztán egy mélyebbet, az már süllyedés: az egyik okvetlenül a vidámság, a másik csüggedés.”
/Bartók Béla/
Bartók Béla születésnapja alkalmából „Csak Tiszta Forrásból” címmel Tehetségnapi koncert kerül megrendezésre a szegedi a Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében. A koncerten a művészeti iskola népzenei és klasszikus zene tanszakainak növendék műsora lesz hallható.
Várunk minden zenekedvelő, zeneértőt és kikapcsolódni vágyót!
Helyszín: Iskolánk Díszterme, 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14.
Időpont: 2022. március 25. péntek 17:00 óra